Bóka Gábor

Budapest, 1984

Középiskolai tanulmányait a budapesti Németh László Gimnáziumban végezte, majd az ELTE magyar-francia szakán szerzett diplomát 2007-ben. 2009–2011 között a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudományi szakának hallgatója volt. 2008 óta tanít középiskolában; 2011 óta a budapesti Szent István Gimnázium tanára, ahol a magyar nyelv és irodalom oktatása mellett az iskolai diákszínjátszás egyik felelőse. Több diákja ért el kiemelkedő eredményeket tanulmányi versenyeken: egyebek között két Kazinczy-érmes és négy „Édes Anyanyelvünk”-plakettes diák felkészítésében vett részt. 2006 óta rendszeresen publikál operakritikákat és egyéb operai tárgyú írásokat az Opera-Világ internetes portálon. 2011–2019 között a Muzsika című folyóirat állandó szerzője volt, 2014 óta a Bartók Rádió Új Zenei újság kritikai műsorának rendszeres közreműködője. 2014-ben kritikusi munkájának elismeréseképpen elnyerte a Müpa Hans Sachs-díját.