Závada Péter

Budapest, 1982

Költő, drámaíró, zenész. 2003-tól az Akkezdet Phiai alternatív rap- és slam poetry zenekar tagja. 2009-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett angol–olasz szakos diplomát. Ezt követően, 2013-tól 2015-ig a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány szakára járt. Jelenleg az ELTE Esztétika Doktori Iskolájának hallgatója. 2009 óta publikál verseket többek között az Élet és Irodalom, az Alföld, a Jelenkor és a Műút folyóiratokban. Első verseskötete Ahol megszakad címmel 2012-ben jelent meg a Librinél, a Mész pedig 2015-ben, a Jelenkor gondozásában.

Első önálló drámáját 2013-ban írta Reflex címmel, a Divadelna Nitra Parallel Lives nemzetközi színházi fesztiválra, melyet Kovács. D. Dániel rendezésében Bodó Viktor Szputnyik Hajózási Társasága mutatott be Nyitrán, Budapesten, Strasbourgban, Torunban és Drezdában. Drámaadaptációit és színpadi szövegeit rendszeresen játsszák olyan budapesti és vidéki színházak, mint a Katona, a Radnóti, a Vígszínház, az Operett vagy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Második önálló drámáját, a Je suis Amphitryont 2018-ban Geréb Zsófia rendezésében mutatták be a Trafóban.

2016-ban Örkény Drámaírói Ösztöndíjat kapott, 2017-ben elnyerte a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat. Ugyanebben az évben legújabb, Roncs szélárnyékban című kötetéért Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjban részesült.